17.fejezet

A gyűrű olyan csodásan csillogott az ujjamon. Boldog voltam. Bár semmi sem volt rendben..de én mégis boldog voltam. Annyi minden futkározhatott volna a fejemben,de én mégse tudtam másra gondolni,csak a gyűrűre és a jelentésére. A jelentésére ami annak a volt a bizonyítéka  hogy mi most már örökre együtt leszünk. Tudom hogy sok, sőt ez már tény is,hogy manapság már túlnyomó többségben a házasságok válással végződnek,de nem...a miénk nem fog! Nem engedem! Ha ennyi szörnyűséget átvészeltünk együtt,s mindezeket úgy hogy csak közelebb kerültünk egymáshoz,akkor már nem hiszem hogy jöhetne olyan ami szétszakítana minket.
Ez az utolsó napom Niall-el. Holnap reggel nyolca kell neki mennie az elvonóra nekem pedig délben lesz az első kezelésem. Nagy nap lesz mindkettőnk számára a holnap,de úgy döntöttük a háború kezdete előtti napot kettesben töltsük. Csak én és Ő. Nem készültem ütemtervvel,gondoltam csak fekszünk egymás mellett,ahogy általában is szoktuk az elmúlt napokban,hetekben. Viszont reggel mikor Niall megjelent az ajtómban és az a hülye vigyor volt az arcán,ami akkor szokott lenni ha valami hatalmas őrültségen töri az eszét,na én már akkor tudtam...hosszú napunk lesz.
-Jó reggelt kedvesem!-ugrott rám szó szerint az ágyba majd egy csókot nyomott ajkaimra.  Ma éjjel nem aludt velem,mert el kellett mennie a srácokkal. Sajtótájékoztatót tartottak,hisz ha Niall jó pár hónapig elvonón lesz,a ez mindenképp feltűnne a rajongóknak,firkászoknak így úgy döntöttek kiállnak a sajtó elé és elmondják az igazságot. Nem akarták hogy a directionerek buta találgatásokba kezdjenek,de viszont hazudni sem akartak nekik így elmondták az igazat úgy ahogy az ténylegesen is volt.
-Neked is Niall.-majd mint egy eszetlen pávián bébi grimaszoltam,mivel apró szőke tincseivel megcsiklandozta az orrom.-Nos mivel készültél a mai napra?
-Titok!-mosolygott.
-Na légyszíves,mond el...
-Nem,nem!Ez titok!-majd nekiállt a zsebében turkálni és fekete kendőt húzott elő.
-Oh,csak nem varázsolni fogsz?-gúnyolódtam kicsit.
-Nem,dehogy is,csup....-kezdve volna el bekötni a szemem,de a mondata közepén hirtelen elakadt a szava,s a szája elé kapott.Láttam ahogy teljesen elfehéredik. Tudtam hogy ebből baj lesz így a sarok felé mutattam ahol a mosdó volt.Csak bólintott majd beviharzott az előbb említett fehér,fürdőnek titulált helységbe. Nagyon megijedtem...
Nem sokkal később falfehéren,izzadtan tért hozzám vissza.
-Szerelmem minden rendben?-simogattam meg a hátát mikor leült mellém.-Ide hívjam az egyik nővérkét?
-Nem kell köszi,biztos elrontottam a gyomrom a reggelimmel...-tért ki a téma alól.-Na de hol is tartottam...ja igen,indulhatunk?
-Nem!-állítottam őt le.-Majd ha jobban leszel.Niall így nem megyünk sehova!
-Hogyan így?
-Hát,hogy ilyen rosszul vagy!
-Kutya bajom!-legyintett.
-Niall,az ember csak úgy nem hányja ki a reggelijét,ok nélkül meg pláne nem!
-Mondom már hogy nem esett jól! Biztos már romlott volt a feltét a szendvicsen....
-Akkor is itt maradunk,amíg nem javulsz!-adtam ki a parancsot,majd arrébb húzódzkodtam hogy mellém férjen,de ő csak a fejét csóválta.
-Na oké,de akkor még elintézek valamit...-s már indult is az ajtó felé.
-Mi az a fontos dolog?
-Majd meglátod!-kacsintott vissza s eltűnt a fehér folyosón.
Nem hagyott nyugodni Niall rosszul léte így ölembe vettem a laptopom és utána kerestem a neten. A legtöbb találat szerint csak egy átlagos influenza,vagy gyomor rontás,de én az egyiket sem tudtam elhinni. Így tovább kutakodtam,de semmi ép magyarázatra nem találtam.
Teltek az órák,de Niall csak nem ért vissza s én kezdtem nagyon magányosan érezni magam. Nelly is rég járt már nálam... Diana jutott az eszembe. Az hogy milyen jó is lenne ha most itt lenne,hisz akkor nem érezném ily egyedül magam. Az járt a fejemben,hogy vajon most milyen lenne. Az egy biztos hogy csodaszép kislány lett volna belőle. Apukája szőke haját és kék szemét örökölte volna. Egy tünemény,egy igazi angyal volt. Elég volt rá nézni és máris jobb kedve lett az embernek. Eszembe jutottak a régi,még a terhesség alatti emlékeim. Az első rúgások,mikor éjjelente aludni sem tudtam a sok rosszul léttől. Emlékszem mennyire imádta mikor olvastam neki,vagy mikor a pocakomhoz tettem a fülhallgatót s úgy hallgatta ahogy az apukája énekel. Minden emlék még annyira friss bennem. Mikor legelőször tartottam a kezemben,vagy mikor legelőször hallottam sírni. A sors nem lett volna ilyen mostoha már teljesen biztos hogy otthon lennénk. Niall karjaiban aludhatna el,s amikor csak tehetnénk vele lennénk. Abban is biztos vagyok hogy felnőtt korára egy teljesen érett csaj lett volna belőle,aki egy jól menő cégnél dolgozna,de még az is megeshetett volna hogy zenész pályára lép,mint az apukája. Annyi minden volt még előtte,ép hogy csak elkezdett élni,de a sors mégsem hagyta. A halál mutatja meg az embernek, mennyivel lesznek mások a dolgok, az elmúlás mit ad hozzá az élethez, s mit vesz el belőle. Hiányzott és nehéz volt rágondolni. Nehéz volt arra gondolni mi lenne ha...tudtam Diana halála lesz az a dolog ami életem végéig elkísér,s mindig ott lesz a szívem egyik részében. Hiszen amikor meghal valaki, az embernek olyan érzése támad, mintha kiesett volna egy foga. Rágni, enni attól még tud, hiszen a többi foga megmaradt, a nyelve mégis örökké odatéved az újonnan keletkezett kis lyukba, ahol még mindig tompán fájnak az idegvégződések...
Délután öt óra is elmúlt már,mikor az órára néztem. Az "ebédnek" mondott kaja után amit nővérkék hoztak elbóbiskoltam és még csak most ébredtem fel. Gyenge voltam és erőtlen. Az első dolgom az volt hogy egy nővérkével beszéljek,nem e járt nálam valaki. De semmi. Se Niall,se Nelly! Mégis mi a fene van? Merre jár mindenki? Felkapcsoltam a tv-t amiben ép egy romantikus csöpögős film kezdődött. Úgy éreztem elég tragédia van most a való életemben,nem kell nekem még több,így át is kapcsoltam. Mese csatorna,sport adó. Jöttek sorba a hülyébbnél hülyébb adások,mikor egy ép egy híradóba szaladtam bele. Gondoltam megvárom az időjárást, meg hát kíváncsi voltam mi történik ott kint,az ablakon túl a nagyvilágban.
-Friss híreink következnek.-kezdte a szürke inges pasas.-Két személykocsi ütközött össze a könyvtár előtti kereszteződésben. Az ütközetben egy nő vesztette életét, hárman pedig könnyebben megsebesültek.
-Micsoda szörnyűségek...-gondoltam magamban mikor láttam a friss képeket a helyszínről.
-Sztárhíreink. Niall Horan-t, a híres fiúbanda szőke énekesét ma a helyi temetőből vitték el a rendőrök csendzavarás vádjával.
-Tessék?-esett le az állam. Először levegőt sem kaptam...bámultam a képernyőt és fel sem fogtam.
-Jen!-rontott be hozzám Nelly. Mikor észrevette hogy ép a tv-t bámulom leült mellém s csak csendben nézte velem.
-Az énekes,-folytatta a bemondó-alig egy napja jelentette be bandatagjaival együtt hogy nemsokára elvonóra megy,mivel súlyos gondjai vannak a drogokkal és az alkohollal. Niall-t ma egy friss sír mellől hurcolták el a rendőrök,mivel megpróbálta kiásni azt...
-Nelly ez igaz?-fordultam lihegő barátnőm felé,aki ugyan olyan értetlenül bámulta a tv-t.
-Sajnos igen...
-De mégis miért,és hogy,és...-kitört rajtam a sírás.Nem bírtam tovább.
-Nyugodj meg!
-Mégis hogy nyugodjak meg?Ezek után?
-Harry és Louis már kihozták őt a rendőrségről és egyenesen az intézetbe vitték ahol holnap megkezdte volna a terápiát...Nem lesz semmi baj!Majd ha olyan állapotban lesz beszélhetsz vele! A többiek is mindjárt itt lesznek!-s a mondtad még el sem hagyta a száját mikor Liam és Zayn,majd utánuk Louis és Harry is megérkeztek.
-Sajnáljuk Jen!-mondta lehajtott fejjel Liam.
-Hidd el Niall is sajnálja!-folytatta Zayn.
-Miért nem vigyáztatok rá jobban?-vádaskodtam,teljesen ok nélkül,de mégis valahogy ki kellett magamból adnom ezt az egészet!
-Délelőtt beállított egy papírzsákkal a kezében,már akkor tudtuk hogy mire készül,mivel szinte mindig olyanban hurcolászta magának az anyagot.-magyarázta Liam.-Próbáltunk rá hatni ész érvekkel,de nem ment. Bezárkózott a szobájába, s egy darabig ki se jött.
-Egy darabig!-vágott Liam szavába Louis.-Nem sokkal ebéd után majdnem széttörte a szobája ajtaját úgy jött ki,majd a kocsikulcsát kereste. Mi persze nem akartuk odaadni neki,mivel láttuk milyen állapotban van. Harry a farzsebébe rejtette a kulcsot,de Niall észrevette. Kiakarta venni onnét hogy el tudjon menni otthonról,viszont Harry nem adta neki így Niall egy hatalmasat bevágott Harrynek.
-Szóval innét ez a lila folt...-mondtam.
-Pontosan.-válaszolt Harry.-Azt gondoltuk hozzád jön,így követtem őt,nehogy ma megtörténjen az ami tegnap majdnem megtörtént.  De aztán hirtelen a temető felé vette az irányt. A kocsit teljesen nyitva hagyva rohant be,egészen Diana sírjáig ahol nekiállt ledobálni a koszorúkat,s kezeivel kaparta a földet. Mindeközben azt kiabálta:"Nyugodj meg drágám!Megmentlek!"
Nem tudtam elhinni! Nem! Ez nem történhetett meg! Pont most? Ez a mai nap volt amit együtt kettesben tölthettünk volna,de ő ezt is elrontotta. Tekintetem a gyűrűmre tévedt,s ekkor jött el az a pillanat hogy kételkedni kezdtem abban,vajon jó ötlet-e volt hogy igent mondtam...