22.fejezet

Ajánlás Seres Patrii-nak!
Szeretném megköszönni hogy rendszeres olvasóm és kommentelőm! :) Ezt a rész most neki ajánlom,s remélem tetszik! 

Maga a felismerés, hogy az alig 15 éve nem látott anyám ott áll az ajtóban, teljesen kivágta nálam a biztosítékot. Mi a fenét akar? Pénzt? Lakhelyet? Már biztos szétdrogozta az agyát,és rájött hogy jobb lenne valamit kezdeni az életével? A csöves szállók mindegyikéből kirúgták már az egy biztos, és kitudja milyen régóta nem józan már. 

-Anya? –szóltam hozzá hangosan hogy a csukott ajtón keresztül is meghalljon.

-Kislányom!- kiáltott vissza majd neki állt zörgetni az ajtót.

-Mit akarsz itt?

-Csak szeretném megbeszélni a dolgokat!

- Nekem nincs mit beszélnem veled…

-Kislányom nagyon szépen kérlek engedj be!

Hallgattam ahogy az ajtó előtt könyörög, játszotta az eszét mintha még mindig szeretne. Még mindig? Ugyan mit álltatom magam? Sosem szeretett. Egy púp voltam csak a hátán…

-Nem vagyok a kislányod!- üvöltöttem rá mikor kinyitottam előtte az ajtót. Oké,talán kicsit kegyetlen voltam, de nagyon felidegesített. Az úgy számára rendben volt hogy évente egyszer, a születésnapomon hagyott egy üzenetet a rögzítőmön, én azt lehallgattam, majd válasz nélkül kitöröltem? Az úgy neki rendben volt? 

-Jen!-pityeredett el mikor meglátott.

-Menj innét és hagyj békén. Megakarod beszélni a dolgokat? Gondoltál volna erre akkor, mikor a nagyihoz vittél, majd szó nélkül ott hagytál úgy, hogy aztán évekig nem is tudtunk rólad semmit! Akkor gondolom az eszedbe se jutott hogy nekem mi lenne a legjobb? Te csak mentél hogy piálj,drogozz és hogy a sarkon riszáld magad! Csak gratulálni tudok…

-Jen.. kérlek bocsáss meg! Mindenért. Most azért jöttem hogy mindent tisztázzunk! Képzeld már  négy hónapja tiszta vagyok!

-Ugyan kérlek,nekem nem kell megjátszadon magad. Nem érdekelnek a hazugságaid! Menj innen és hagyj békén!-majd köszönés nélkül rávágtam az ajtót. Tudom gonosz voltam és mogorva, de mindazok után amit művelt nem érdemelt mást!

-Itt a mostani címem, ha mégis meggondolnád magam szívesen látlak.-mondta majd egy cetlit csúsztatott be a levélnyíláson. Felvettem, majd ugyanazzal a mozdulattal össze is gyűrtem majd a kukába hajítottam. Mégis mit hitt? Hogy idejön neki áll hazudozni meg sajnáltatni magát én meg majd visszafogadom? Ugyan… hát nem őrültem meg! 

„Az életem olyan mint egy igazi ízig vérig latin mexikói szappanopera.” –tűnődtem magamban miközben Nelly-re vártam, hogy induljunk a kezelésre.-„Először is itt ez a megcsalásos ügy Niall-el, majd a terhesség, Diana halála, plussz a rák, Niall drogproblémái,s most még a rég elfeledett drogos anyám is visszajött. Már csak arra vagyok kíváncsi mégis mikor jelenik meg Eszmeralda Hosé Dela Rose hogy ő az én eltitkolt ikertestvérem, vagy valami hasonló,mert nekem már tényleg csak az hiányzik… Erről az életről akár egy pompás ponyva regényt is írhatnák, pár vicces sorral, néhány pikáns jelenttel és sok érzelmes gondolatmenettel. Az egy biztos hogy azonnal bestseller lenne belőle! Milliókat keresnék!”-nevettem magamban.

Nelly körül belül négy óra után állt meg kocsival a ház előtt s én szaladtam is ki hozzá mivel már így is késésben voltunk. 

-Nos?-nézett rám felhúzott szemöldökkel mikor beültem mellé.

-Nos mi?

-Beszéltetek?

-Az anyámra gondolsz?

-Igen rá…

-Beszéltünk.

-És?

-Mi és? Fogtam és elküldtem.

-De miért?

-Azért mert!...mert mégis mit gondolt? 15 év után csak úgy majd visszafogadom? Ugyan ne nevettes már!

-Hát az oké hogy nem fogadtad azonnal vissza, de normális felnőtt módjára megbeszélhettétek volna!

-Nincs mit megbeszélni.-mondtam majd kezeimet összekulcsoltam mellkasom előtt s úgy vártam míg a kórházba nem érünk.

Fura volt visszamenni. Az általam már ismert nővérkék kedvesen köszöngettek a folyosón és az állapotom felől érdeklődtek. Aranyosak voltak.

Ugyan abban a kórterembe vittek ahol az előző kezelések is folytak. Oda ahol Anne-nel megismerkedtünk. 

-Szia! –köszönt rám rég látott barátnőm,akit ép most kötöttek rá a gépre.

-Szia Anne!-mosolyogtam majd leültem a nővérke által mutatott székbe majd megvártam míg felkötik az infúziót amiben a gyógyszer volt. Az az új gyógyszer amitől olyan sokat várunk.

-Milyen érzés megint otthon lenni?

-Eszméletlenül jó… annyira sajnálom hogy neked nincs hova haza menned,de csak azt nemértem hogy miért nem szóltál már az elején hogy árva vagy?

-Jen… és az mégis min változtatott volna?

-Nem tudom. Valamin biztos!

-De most már tudod, tessék lehet sajnálni, ahogy eddig mindig is tette. Engem mindig mindenki sajnál. Gyerünk kezdheted te is!

-Én nem foglak sajnálni Anne! –fordultam felé. –Én felnézek rád! Felnézek rád és csodállak, hogy ennyi megpróbáltatás után,ennyi szomorúság után is így feltudtál állni! Elképesztő vagy. Elképesztően erős és magabiztos, tudatos és okos. El sem tudom képzelni hogy tudsz ilyen erős maradni ennyi rossz dolog után így 16 évesen.

-Nem úgy van az ám ahogy te azt gondolod…

-Micsoda?

-Hát ez a "hű de erős vagyok" sztori. Sokszor aludtam már el én is kisírt szemekkel, sokszor volt már éjjelente sírógörcsöm egy egy rossz álom miatt,vagy egy régi emlék kapcsán. Nem egyszer voltam már én is padlón, s kaptam millió pofont az élettől, de csupán azért látsz ily erősnek mert az mutatom hogy erős vagyok,ez csupán csak a látszat Jen!

-Nem Anne! Hidd el te legbelül is ilyen vagy! Lehet hogy régebben még nem voltál,de mára annyira megedződött a lelked hogy már szinte bármit kibírsz!

-...azért te sem vagy piskóta. Megélni azt hogy az évekóta szeretett szerelmed megcsal, majd megszülni az ő gyermekét. Szenvedni a beteg pici mellett, utána pedig mikor már nincs segítség végig nézni ahogy eltemetik. Most pedig a rák egyik legrosszabb fajtája ellen harcolsz és nézd meg! Nézd meg mégis milyen erős vagy!

-De mindez csakis azért mert remek barátaim vannak!-mosolyogtam,ezzel utalva arra hogy köszönöm a segítségét.

-Na de mesélj milyen az otthoni élet?

-Csodás! Leszámítva pár dolgot...

-Miféle dolgokat?

-Például az anyámat…

-Az anyádat? De hisz azt mesélted hogy ő kiskorodban lepasszolt nagyanyádnak és azóta nem is láttad. Csak nem újra felbukkant?

-De képzeld. A kis naívja azt hitte hogy majd egy bocsánat kéréssel mindent elintézhet és én majd mindent elfelejtek. Hát nagyot téved. Fogtam és elküldtem.

-Én mit meg nem tennék azért hogy az én anyám felbukkanjon. Nem tudod Jen, el sem tudod képzelni milyen szerencsés vagy! Az még a jobbik eset ha elhagy és,igaz sok év eltelte után,de felkeres! Akkor lenne igazán roszz anya ha még ezt sem tenné meg!

-Azt hazudozta hogy már jó ideje tiszta meg hogy mindent bánt… de tudom hogy ezzel csak etet.

-Tudod? Biztosra tudod? És mégis honnan?

-Onnan hogy ismerem!

-jaj,mégis hogyan ismernéd ,ha az előbb mondtad hogy már vagy 15 éve nem találkoztatok? Az emberek változnak Jen! Nem csak a lábuk vagy a hajuk nől meg,nem csak kinézetre formálódnak át,hanem az emberek belülről is képesek megváltozni. Ezért olyan csodálatos az ember hogy a saját lelkét is képes formálni!

-De ő nem ilyen, ő képtelen a változásra.

-Ne mond ezt Jen! Mindenki képes megváltozni ha van kiért! Vegyük például Niall-t ő is képes lesz leszokni, nem másért mint miattad. Akkor ez édesanyádnak miért ne sikerülne?

Igaza volt Anne-nek. Teljesen igaza volt. A kezelés alatt még sokat mesélt az ő szüleiről és hogy egy autóbalesetben vesztette el őket. Egy olyan balesetben ami szerinte az ő hibája volt.

-Szombat volt és vacsorázni indultunk.-mesélte.-A szokásos szombat esti közös vacsi. Az idióta öcsém már 20perccel indulás előtt kész volt csak hogy engem tudjon idegesítteni öltözés közben. Anyuék szokás szerint most is késtek a készülődéssel mivel annyit etye petyéztek a ruhásszekrény előtt hogy elfelejtettek felöltözni. Útáltam mindent és mindenkit. A dilis öcsémet amiért nem hagy békén, anyámékat amiért állandóan előttem nyalják falják egymást, s ezzel csak arra emlékeztettek hogy milyen béna csaj is vagyok hogy nekem még mindig nincs pasim. Na szóval,szokás szerint mint mindig késésben voltunk és az én idegeim csak egyre jobban pattogtak ahogy az öcsém dörömbölt az ajtómon és ahogy láttam hogy anyuék még mindig fehérneműben futkároznak. Na itt telt be a pohár. Kijöttem a szobámból eltaszítva magamtól öcsémet majd egészen a szüleimig meg sem álltam. Szépen őszintén,talán kicsit túl őszintén is elmondtam nekik a vélemény róluk majd közöltem nem vagyok hajlandó ma velük vacsorázni. Nem mondhatnám hogy könnyen de elfogadták , s aznap este haragban váltunk el. Nem gondoltam volna hogy nem térnek már soha többé haza. Éjfél körül csengett a telefonom s sose felejtem el amit akkor hallottam az egyik nővérkétől a telefonban. Egy vonat teljes erőből elgázolta őket, s mindannyian még a helyszínen életüket vesztették. Ekkor mást sem tudtam csinálni csak szidtam magam. Hisz hogy lehettem akkora hülye hogy hagytam őket így elmenni?-Miközben Anne mesélt könnyek jelentek meg az arcán,és teljesen jogosan. Nagyon sajnáltam őt de nem mutattam mivel tudtam hogy nem akarja.- Tehát ha tudod,és ha teheted minnél előbb békülj ki anyukáddal mert tehetett ellened bármit, bármi mocskosat és bármi elfogadhatatlant attól még az anyukád marad és hidd el te sem tudhatod meddig élsz.

Miután vége lett a kezelésnek elbúcsúztam Anne-től és vártam Nelly-re hogy hazavigyen. Talán igaza volt Anne-nak és fel kéne keresnem az édesanyámat és meg kéne vele beszélnem a dolgokat. Mikor hazaértünk azonnal a kukához rohantam majd kitúrtam azt a cetlit amin az új lakhelye címe volt és egy telefonszám. Elővettem a telefonom, beütöttem a számot majd tárcsáztam…