28.fejezet

Mikorra hazaértünk már délután kettő is elmúlt. Az energia szintem egyenlő volt a nullával. Talán az eddigi kezeléseim közül a mai volt a legnehezebb és a legerősebb. Vajon, hányszor kell még padlót fognom ahhoz, hogy rájöjjek, már nincs erőm felállni? Hogy már nincs erőm felkelni és tovább harcolni az életemért?... Nelly vállára támaszkodva vonszoltam be magam a házba.
-Olyan vagy, mint egy élő halott.-mondta gúnyosan, miközben lesegítette rólam a cipőmet.
-Kösz, tényleg az ilyen lelkesítő szavakra van most szükségem.-nyögtem ki pár szót miközben Nelly felcipelt majd végig fektetett az ágyamon.
-Hozzak valamit?
-Talán egy pohár vizet...
-Talán? Na most akkor kérsz vagy nem?
-Hozz már egy pohár vizet!-emeltem fel a hangomat, ami Nelly-t nevetésre késztette.
-Jól van, nyugi! Hozom már...
Bosszantott, hogy ilyen, de mindeközben tudtam mindent csak azért csinál, hogy ne essek abba a hibába hogy sajnálom magam. Ő is tudja hogy nagyon szenvedek, és azt is elfogadta hogy ezen nem tud enyhíteni, viszont azt sem engedi hogy elmerüljek a fájdalom és az önsajnálat forró levében.
-Nesze! Itt a vized! -vigyorgott majd befeküdt mellém az ágyra.
-Köszönöm.
-Hogy állsz Niall levelével?
-Hisz már fel is adtad!
-Én?-csodálkozott Nelly.-Én ma csak a számlákat és néhány munkaügyi iratot vittem a postára. Niall levelét nem!
-Az meg hogy lehet? Tegnap odakészítettem a többi postázandó közé! Sőt azt tettem legfelülre.
-Hát, akkor rosszul emlékszel, mert én a te leveleddel még csak nem is találkoztam!
-Ez fura.-fordultam az ablak felé, s vártam hátha elnyom az álom. Mivel elég kalandos volt az éjjelem gondoltam legalább most kipihenem magam. Aludni akartam. Álmodni akartam. Menekülni akartam. És úgy ébredni, hogy mindent elfelejtettem. Amíg a dolgok kimondatlanok maradnak, talán van rá esély, hogy elfelejthetjük őket. Hogy tudunk úgy aludni és álmodni, hogy felébredve eltűnjön minden...de ez a terv valahogy nem valósult meg, mivel alig fél óra relaxáció után Nelly rohant ki a szobából, mivel csengettek. Ki más lett volna az, mint Harry."-Fent van, pihen!"-hallottam Nelly hangját, s ebből arra következtettem hogy Harry látogatásának célja én vagyok...
-Jen...-lépett be óvatosan a szobám ajtaján, majd becsukta maga mögött. Alvást színleltem, de mivel elég béna voltam, Harry rájött hogy fent vagyok, így azonnal belekezdett mondanivalójába.- A tegnap este, éjjel, hajnal....egyszóval, sajnálom! Tudom hogy az én hülyeségeim nélkül is elég nehéz az életed! Tényleg csak azt akartam, hogy tudd, és kíváncsi voltam, vajon te is így érzel-e?
-Hol van a levél?-ültem fel kábán és erőtlenül.
-Miféle levél?
-Harry, ne játszd meg magad! Tudom, hogy te vetted el a Niall-nek írt levelemet!
-Micsoda? Hogy mersz rólam ilyet feltételezni...
-Merek! Merek ilyet feltételezni rólad. A ma hajnali akciód után, már szinte semmi sem meglepő számomra.
-Ugyan Jen!-húzódott hozzám közelebb.
-Menj innét!
-Jól van, rendben, én vittem el! De csak azért mert te jobbat érdemelsz Niall-nél!-emelte fel a hangját. Kicsit megijedtem, de mivel a délelőtti kezelés miatt még egy cseppnyi erő sem volt bennem így csak nekidőltem az ágy támlájának, felhúzva lábaimat, s figyeltem ahogy ordítozik.-Jobbat érdemelsz! Hidd el sokkal jobbat!
-Mondjuk egy olyat mint te?
-Igen! Pontosan!
-És voltaképpen te miben is különbözöl Niall-től? Mivel is vagy jobb? Hisz ha jól értelmezem te azért nem akarod hogy Niall-el legyek, mivel ő agresszív, és drogfüggő! De álljunk csak meg egy percre! A függősége kezelhető, és ő tesz is az ellen hogy megváltozzon és elfelejtse a szereket. Mindeközben te, ha az emlékezetem nem csal, millió lánnyal feküdtél már össze az óta hogy ismerjük egymást, az óta, hogy állításod szerint fülig szerelmes vagy belém! S ha úgy vesszük ez is függőség! Lásd be hogy ez is egy függőség.-próbáltam minél több agresszivitást és dühöt belevinni a mondataimba, de a sok izgalom csak egyre jobban legyengített.-Semmivel sem vagy jobb Niall-nél, hisz a ma hajnalban művelt viselkedésed sem tér el Niall tetteitől, annyi különbséggel, hogy Niall mindent megbánt, míg rajtad a megbánás fikarcnyi jelét sem látom! S lásd be... lásd csak be...-hangom elcsuklott és a levegőm is lefogyott. Kezemet mellkasomra kapva próbáltam elmasszírozni a fájdalmat ami szinte majd széttépte a szívem. Levegő után kapkodva csúsztam lejjebb az ágyon. Harry hozzám futott majd felültetve előre döntötte a fejem s hátulról erős kör körös mozdulatokkal próbált rajtam segíteni. Azt kell hogy mondjam sikerült is neki. Egyre inkább elmúlt a fájdalom, s  levegőt is könnyebben kaptam.- Menj innen! -mondtam neki s visszakecmeregtem a paplanom alá.
-Nem, nem hagylak itt!-makacskodott.
-De igen! De igen is elmész!
-Nem. Nem megyek Jen, mert tudom hogy amit most mondtál azt te se gondoltad úgy!
-Hidd el a legkomolyabban gondoltam!
-Te is tudod hogy ez csak máz! Hű akarsz maradni Niall-hez, de lásd be a szívednek nem tudsz parancsolni.-Harry egyre közelebb jött hozzám az ágyon míg végül már szinte teljesen felém került.
-Menj innen.-könyörögtem neki, s gyenge karjaimat izmos mellkasára tettem, ezzel is mutatva hogy nem szeretném ha itt maradna.
-Ugyan, hagyd hogy boldoggá tegyelek! Jen, ennyi szörnyűséget és borzalmat senki sem érdemel ki! Hagyd kérlek hogy egy kicsit boldogabbá tegyelek!
Rájöttem, nincs vissza út. Engednem kell neki, mert ha nem engedek csak nekem lesz rossz mivel erővel  is megteszi. Kezeivel óvatosan megszabadított ruháimtól, s csókjaival behintette testem minden egyes szegletét. Undorodtam magamtól, sírni, ordítani tudtam volna, hogy képes vagyok ezt tenni Niall háta mögött. Képes vagyok lefeküdni a legjobb barátjával a tudta nélkül. Nem tagadom jó érzés volt, élettel töltött fel hogy újra érzem egy férfi szeretetét, oh,de bárcsak ne Harry lett volna az a férfi...Egy nőnek is vannak szükségletei, amiket csak egy férfi segítségével kaphat meg, de ez akkor sem mentség!
Harry teljesen meztelenül feküdt mellettem a takaró alatt. Hatalmas kezével teljesen körbefont, s éreztem ahogy újra feltöltődöm. Csak bámultam rá, ahogy feküdt ott mellettem, és annak ellenére, hogy tudtam, milyen régóta is ismerem, és hogyan zúzott szét és tett tönkre mindent, amit értékesnek és valóságosnak tartottam, és hogyan vette el tőlem az egészet anélkül, hogy bármi beleszólást engedett volna a dologba - ennek ellenére, és tudván, mennyire nemtörődöm módon bánt velem és az életemmel -amikor fel kellett volna háborodnom, és dühösnek kellett volna lennem, nem láttam mást, mint hogy ott fekszik, és halkan lélegzik. Harry mellkasán feküdve elnyomott az álom. Éreztem ahogy óvatosan kibújik alólam, egy gyenge puszit nyom a homlokomra majd halkan felöltözve kisurran. Miután elment azonnal vizet engedtem a kádba, hisz muszáj voltam lefürdeni, lemosni magamról bűnömet. Undorodtam magától a gondolattól is,hogy megcsaltam Niallt, ráadásul a legjobb haverjával, de akárhogy is sajnálom, akármennyire is restellem valahogy mégis jobban, sokkal jobban éreztem magam. Most nem tudtam hogy vajon a kemo javító hatása vagy a Harry féle gyógykezelésnek köszönhetően, de sokkal erősebben, és sokkal élettel telibbnek éreztem magam.
Este miután Nelly hazaért, újra leültem és újra nekiálltam megírni Niall-nek szánt levelem. Próbáltam ugyan azt leírni, mint legelőször, próbáltam mindent úgy leírni ahogy akkor, de azt már valahogy nem éreztem igaznak. A ma délutáni dolgok után már semmit nem éreztem helyesnek.
Másnap reggel telefon csörgésre keltem. Nelly sehol, sehol senki. Egyedül vagyok itthon, s ez a telefon csörgés is olyan rémisztően hangzik. Pedig semmi horrorisztikus nincs benne. Azt kell mondjam kipihenten és szinte teljesen fitten lépkedtem lefele a lépcsőn, hogy felvegyem a telefonkagylót.
-Halló, tessék?-szóltam bele a telefonba, mivel a szám ismeretlen volt.
-Jen-t keresem.-hallatszott egy mély és erős férfi hang. Megijedtem.
-Igen, én vagyok az. Miben segíthetek?
-Nyugi csak én vagyok az!- váltott át a félelmetes hang egy ismerős kacagásba.
-Harry?
-Igen...
-Nem vagy normális! Mi bajod van?
-A tegnapi után legalább egy "drágámat" odabiggyeszthetnél a mondatod végére!
-Na azt ne várd...
-Oké nem erőltetem... Viszont ma is átmennék hozzád szép hercegnőm!
-Ma nem jó!
-Csak nem vársz valakit?
-Csupán nem érzem jól magam!
-Hát tegnap a kis akciónk után nem úgy néztél ki mint aki olyan hű de rosszul van.
-Nem vagyok jól és kész! Mi lenne ha a tegnapit pedig elfelejtenénk?
-Ách az lehetetlen! Ma pedig ismétlést követelek!
-Szó sem lehet róla!
-Pedig így lesz! Délután érkezem!-zárta rövidre, majd lerakta.
Nem normális...  Még jobban tönkre akar tenni? A konyhába érve megláttam a még tegnap este a pulton hagyott üres, levél írás céljából elővett papíromat. Meg kéne írnom azt a levelet.... De valahogy nincs mit írnom neki. Vagyis lenne, de ahhoz hogy azt leírjam, nincs bátorságom.
Miután elfogyasztottam a reggelimet, úgy döntöttem kimegyek sétálok egy kicsit az utcában. Fejemre kendőt kötöttem, majd egy laza lila melegítőben és egy sportcsukában indultam el otthonról. Elsétálva a már rég látott szomszédházak mellett eszembe jutott az a nap mikor még először költöztem ide. Szinte minden ház üres volt, vagy azért mert lakhatatlanok voltak, vagy csak szimplán azért mert nem akadt vevő aki igényt tartott volna egy ekkora házra. Ma viszont... Minden háznál két, három gyerekes családok laknak. Az egyik ilyen ház kapuja előtt megállva figyeltem ahogy egy szőke kisfiú játszik a labdájával. Alig lehet több két három évesnél, de mégis úgy rugdalta a labdáját, mintha vérbeli focista lenne. Igaz néha néha orra esett, viszont ekkor sem torpant meg, nem kezdett el sírni. Felállt leporolta magát s futott tovább a labda után. Vágyakozva néztem a kisfiút. Talán Diana is így élvezné a labdázást? Vagy ő inkább az a tipikus kislány lett volna, aki nap hosszat csak babázik?
-Miért kínzod magad?
-Anya?-fordultam meg mikor ismerős hangot hallottam.
-Jen... Mit csinálsz itt?
-Inkább te mit csinálsz itt!
-Hozzád jöttem, de ép megláttam hogy itt állsz szóval idejöttem hozzád.
-Aha, értem...
Sokáig csak ott álltunk a kapuban és együtt bámultuk a kisfiút. Anyám nem volt ott velem Diana születésénél, vagy elvesztésénél, de mégis ugyan úgy átérezte a pillanat nehézségét ahogy én.
-Szerinted ő is így élvezné a labdázást?-fordultam anyám felé, s próbáltam visszatartani könnyeimet.
-Hát ha rád ütött volna, akkor biztos hogy enm!
-Miért?
-Mert nagyanyád mesélte, hogy még egy százéves babával is jobban elszórakoztál mint egy holmi gömbbel.
-Ez igaz...-mosolyogtam.
-Gyere, menjünk be!-fogta meg a vállam s elindultunk haza felé.-Hogy haladsz a kezeléssel?
-Jól, remekül.
-Hogy érzed magad?
-Most egész fitten, és egészségesen.
-Az szuper.
Teát főztem, majd leültünk a kinti teraszra beszélgetni.
-Kéne ide egy kutya!
-Anya, mégis minek?
-Psszt!Hallgasd csak!
-Mit? Nem hallok semmit!
-Ép ezért, ezért a csendért kell ide egy kutya! Ha lenne kutyád száz százalék nem lenne ilyen csend!
-Ha te mondod.
-Nálam is Bruno az aki fényt hoz a napjaimba.
-Ki az a Bruno?
-A kutyám. Segít hogy ne érezzem annyira egyedül magam.
-Talán igazad van...
Miután kikísértem anyámat, elgondolkodtam ezen a kutyaügyön, de valahogy nem tartottam olyan fontosnak. Kutyával csak a baj van. De mindezek mellett azért a délután folyamán elmentem egy menhelyre ahonnan egy aranyos mopsz fajtájú kiskutyát hoztam haza. Nem voltam olyan merész hogy azonnal egy nagy testű állattal kezdjem a kutyatartós éveim elejét.
Kifeküdtem a kertbe, s miután új házi állatkámnak megmutattam új otthonát rájöttem rendet kell rakni a fejemben. Ezt a hatalmas káoszt és zűr zavart meg kell szüntetni. Újból megfogalmazódott bennem az alapvető kérdés, amit már annak idején is feltettem magamnak, és ami azóta sem hagy nyugodni: lehet-e két férfit szeretni egyszerre? Ha igennel válaszolok, hűtlen vagyok. Ha nemmel, akkor is. Hisz Niall-t is szeretem, mivel egyrészt a jegyese vagyok, másrészt pedig mert az életem java részét mellette éltem le. Viszont Harry sem közömbös számomra, ahogy ezt ez a kis félre lépésem is bizonyítja. Sajnos az életben vannak pillanatok, amikor akárhogyan is döntünk, rosszul döntünk. Ez nem amolyan egyszerű szerelmi háromszög, mint ahogyan azt gondolná valaki is, ez annál jóval több, vagy egyszerűen más.De az is lehet hogy ez nem is az. Nyomok után kutatok az emlékezetem szűrőjén át, megpróbálom visszaidézni a pillanatot, amikor a dolgok kezdtek elromlani. Hol volt az a pont, amikor a szél feltámadt odakint, leveleket kavart könnyedén, megjelentek azok a kis kellemetlen fuvallatok, amelyek szoknyákat libbentenek föl, és kalapokat kapnak le fejekről? Az a pont, ahol egy filmben szélcsengők kezdenek hátborzongatóan csilingelni, boltok céltáblái nyikorognak és himbálóznak, kutyák vonítanak nyugtalanul, és az idősebb és bölcsebb városi népek gyanakodva néznek fel az égre? Mert az mérhetetlenül bosszantó a dologban, hogy semmi szokatlant nem vettem észre. Nem voltak áruló nyomok, nem voltak figyelmeztető jelek.
Ezek után már mondhatni, egyre jobban gyógyultam és valahogy az életem is kezdett helyre állni. A terápiák egyre kibírhatóbbak lettek, s néha esténként meglátogatott Harry, s feltöltött némi energiával Az ilyen energia töltések után én bár szégyelltem magam mégis mindig újra és újra bűnbe estem. Így volt ez ma is. Mivel valahogy semmihez nem volt kedvem, de mégis majd megölt az unalom, csak fetrengtem a kanapén. Lábaim a plafon felé emelve, fejemet lelógatva gondolkodtam, s a nagy unalmamat a csengő törte meg.
-Mit akarsz itt?-mondtam kelletlenül, mikor az ajtó kinyitása után megláttam a küszöbön Harryt.
-Talán egy puszi sokkal kedvesebb fogadtatásnak bizonyulna, nem gondolod?
-Nem!
-Oh, de morcos ma valaki.-mondta, majd semmivel sem törődve rontott be s becsapva maga után az ajtót azonnal a nyakamnak esett.
-Hagyjuk ezt!
-Tegnap se akartad aztán mégis belementél. Ma is el akarod játszani ugyna azt?
-Nem játszok én el semmit!
-De igen is látom rajtad, látom a szemedben, hogy akarod. Akarsz engem!
Igaza volt. Olyan rég volt már hogy Niall el ment, olyan réges rég volt már hogy kettesben együtt lehettünk, s kiélhettünk mindent mire szükségünk volt. Az elmúlt hetek pásztor órái Harry-vel felüdülések voltak a testemnek, ha lelkemnek nem is, testemnek mindenképp. Nem ellenkeztem hát. Hagytam hogy ugyan azzal a vadító vággyal tépje le rólam a ruháimat, mint ahogy tegnap  vagy az elmúlt napokban is tette. Végig fektetett a kanapén, majd először gyengéd, s percekkel később már egyre erősebb lökésekkel hatolt belém. Élveztem. Hisz melyik nő, melyik élő,érző és látó nő ezen a Földön ne élvezte volna a szexet egy ilyen félistennel, mint Harry. De hiába is élvezte a testem ezt a dolgot annyira, a lelkem annál inkább harcolt ellene. Harry egyre vadabbul, egyre több vággyal és szenvedéllyel tette a dolgát.
-A fenébe!
-Mi a gond?-húztam ki magam alóla, s körém csavarva a pokrócomat kuporodtam össze a kanapé sarkában.
-Azt hiszem valamit elfelejtettünk..
-Mégis mit?
-A védekezést....
-Tessék?-nem akartam ezt hallani. Még  a terveim  között se szerepelt az ilyen lehetetlen szituáció. -Hogy lehettél ilyen figyelmetlen?
Magamban lapoztam vissza a sulis biológia füzetemben. Akár hogy is agyaltam és próbáltam emlékezni, csakis az jutott eszembe hogy ilyen esetekben nem kizárt egy magzat megfoganása is.
Harry szemembe nézve tudta, nagyobb a baj mint gondolta. Azonnal összekapkodta ruháit majd szaladt is a patikába.
Néhány perccel az után hogy Harry elhajtott Nelly autója jelent meg a kocsi feljárón, s ő dudorászva közeledett  az ajtó felé. Villám gyorsasággal téptem fel magamra ruháimat, s próbálta szétzilált külsőmet minél jobban összeszedni. Ahogy Nelly belépet, s rám nézve már tudta itt valami gond van.
-Szia!-köszönt ártatlanul, de hangjában mégis éreztem némi másságot, éreztem hogy már sejti, valami nincs rendjén, valamit titkolok, de ő mégis szeretné tőlem hallani.
-Igen! Lefeküdtem Harry-vel!-vágtam rá mivel nem bírtam a szemébe hazudni. Bár nem kérdezett semmit, tekintete mégis mindent elárult!
-Tessék?-ejtette ki kezéből a magával hozott táskákat.
-Igen lefeküdtünk, és igen nem mai volt az első, és igen, nem védekeztünk!
-Jen, neked meg mi bajod van? Miket beszélsz?-szaladt oda hozzám mikor látta hogy csapkodva könnyekkel küszködve magyarázkodom a kanapé szélén.
-Amiket mondtam mind igazak...
-A Harry-s dolgot tudtam mivel nem vagyok se hülye, se süket, de mi volt az az utolsó?
-Nem védekeztünk....
-Ez meg hogy történhetett meg?
-Mi sem tudjuk. Harry most ment el a patikába.
-Azt jól tette. Nyugodj meg nem lesz semmi gond! Hisz mekkora az esélye annak hogy pont ma esel teherbe?
-Elég nagy! Mivel utána néztem a neten és ha Harry nem siet...
-Erre ne is gondolj!
Nelly karjai közt sírtam. Utáltam magam, legszívesebben le téptem volna magamról a bőröm és széttapostam volna. Hogy lehettem ilyen felelőtlen és ilyen önző? Csak magamra gondoltam azzal, hogy ágyasomnak fogadtam Harry-t. Hiába is van bűntudatom a Harryvel történtek miatt, hiába sajnálom Niall-t és hiába átkozom magam, ezek ellenére is megtörtént és már nem forgathatom vissza az idő kerekét.Mikor Harry megérkezett azonnal bevettem a tablettát s reménykedtem hatni fog. Nincs erőm még egy gyermek megszülésére...

                                                                                                                                                                            
FIGYELEM!! Ez a mai rész észrevehetően hosszabb és fordulatosabb volt, mint a többi. Ennek oka hogy ez egy "ÉVADZÁRÓ RÉSZ". Tudjátok közeleg az év vége, vizsgák és hasonlók, aztán pedig a nyár. Nos, én nem szeretnék nektek két hetente új részeket hozni, mivel azok megírása nekem is nehezebb lenne, és számotokra se lenne túl kényelmes, így arra jutottam, hogy nyári szünetkép most hozok egy hosszabb, izgalmasabb részt és szeptemberben pedig jön a folytatás! :)
SZEPTEMBERBEN JÖN A MÁSODIK ÉVAD! :D
Nagyon kíváncsi lennék ki tart velem szeptemberben is, így arra szeretnélek megkérni titeket hogy bármilyen formában(FB, komment, e-mail, üzenet) jelezzétek hogy velem maradtok így tudom majd hogy lesz hova visszatérnem! :* Köszönöm, szépen az eddigi olvasást és a hozzászólásokat, remélem a bizonyítványok minél jobbak lesznek és a nyaratok is csodásan telik majd! Szeptemberben újra itt! ♥
Üdvözlettel: Ms. Styles