II. évad - Negyedik rész

A vakuk vilogásában és a nagy zajban Niall fel sem fogta a helyzet súlyát. Csak hagyta, hogy a tömegben magának utat törő Louis bepréselje a kajálda ajtaján, megpróbálván kicsukni a firkászokat. Niall nem is értette mégis minek szálltak ki a kocsiból? Mégis minek mentek ki? Miért hagyták hogy így "megalázzák" őket. Szótlanul, maga elé bámulva hallgatta ahogy barátja rendel. Miután végeztek egy hatalmas sóhaj közepedte újra fejest ugrottak a villódzó firkász rengetegbe. Mégis honnan tudódtak ki a dolgok? Talán a lány pletykálta el, jó pénzért. Honnan tudták, hogy innen fognak kaját vinni? Talán követték őket. Niall-nek még az is eszébe jutott, hogy talán Harry fecsegte ki.
-Ez nem mese! Dolgok tudódtak ki amik nem csak a karrierünket de a bandát is tönkre tehetik! Ezzel egyszer s mindenkorra vége lesz. Először talán meghurcol minket a sajtó, és mi lesz a rajongókkal? Ők nem ezt érdemlik!-kapkodott levegő után Louis miközben autójával megállt a garázs ajtaja előtt.
-Mi lesz ha megtalálja?
-Ki? A firkászok? Mégis mit?
-Nem a firkászok! Jen. Mi lesz ha Jen megtalálja a levelem? Mit fog csinálni? Felhív? Vagy azonnal a kukába dobja?
-Szedd már össze magad! Nem veszed észre mit csinál egy lány az életeddel? Az életünkkel?Teljesen tönkretesz, hisz...
-Ne merd Őt hibáztatni!-förmedt rá a kormány előtt ülő Louis-ra. Kezét kicsit feljebb rántotta s szemei sarkában is megjelentek azok a bizonyos kis vérvörös erek.
-Persze, csináld csak amihez értesz! Üss meg! De arra már igazán rádöbbenhettél volna hogy az a srác akit én néhány évvel ezelőtt megszerettem az X-fakctor-ban, az már nem te vagy. Te még csak a maradéka se vagy. Annak a mosolygós, mindig vidám és életerős srácnak csupán csak az árnyéka maradtál!
Kínos csend állt be. Louis szavai mindaz mellett, hogy egytől egyig igazak voltak nagyon bántották Niall-t. Vissza akart szólni. Meg akarta magát védeni. De mégis minek? Hogy elveszítsen mégegy barátot? Az egyik
legjobbat? S jó maga is belátta barátja szavai tényleg nem csak az afféle kitalált illúzión alapszanak.

***

Pár órával korábban.

-Mondtam, hogy nem lesz itthon!-vágtam afféle "én megmondtam" arcot mikor Nelly leparkolt.
Golden Street 260. Semmit sem változott azóta mióta utoljára itt jártam. Mikor is? Talán két éve már. Akkor még a régi és boldog életünket éltük az én mindig boldog és életvidám barátommal. Niall-el. Visszagondolva már értem miért is volt akkora veszekedés abból hogy hova költözzön a banda. Hisz ez a ház tényleg elég pici öt srácnak. De mégis annyira gyönyörű.
-Talán bekopogtál már? Vagy mégis honnan tudod hogy nincsenek itthon?-vágott vissza Nelly.
-Nem! De érzem, valami azt súgja ez a ház most teljesen üres.
-Azért menj és nézd meg!- parancsolt rám. Kiszálltam a kocsiból, lassan felsétáltam az ajtóig majd kétszer kopogtattam. Semmi mozgás nem hallatszódott bentről, egy aprócska pisszenés sem. Nelly egy ideig a kocsiból nézett és várta vajon mi fog kisüli ebből. De az az igazság hogy semmi. Csak álltam és vártam. Mi mást tehettem.
 Nelly még mindig a kocsiból mutogatott hogy kopogjak még, hogy ne hagyjam ezt annyiban. Viszont én tudtam, ha Niall az első azon pillanat után mikor ujjaim megdobbantak az ajtón nem adott jelet magáról akkor a későbbiekben sem fog. Abban a hitben ringattam magam, hogy valami fontos találkára rohantak csak el, miközben valami mélyen azt súgta inkább meglapul a szoba sarkában, minthogy nekem, egy hisztis lotyónak kinyissa az ajtót.
-Gyere menjünk.-fogta meg a vállam Nelly alig egy óra ajtó előtt ácsorgás után.-Nem kellett volna idehoznom téged. Baromi nagy baklövés volt. Csak egy újabb vágás a már amúgy is vérző szíveden.-mondta miközben besegített az autóba.

***

Eközben a kórházban

Harry állapota óráról órára javult. Az ilyen-olyan szintje növekedett meg csökkent, meg a szokásos halandzsák amiket ilyenkor a nővérek felírnak arra a kartotéknak hívott valamire. Javul. Mindenképpen jó hír. Kevés a szövődmény és nagyon jól regenerálódik a gyomra egy ilyen műtét után. Az egy biztos hogy néhány hónapig még nem ehet kész ételt, maximum csak afféle kásákat, meg persze amiket a doki kiírt.
 Maradnia kellett volna még pár éjszakára, pár hétre talán hogy megvizsgálják, és hogy megfigyeljék az állapotát, de Harry saját felelősségre is haza akart menni.Mindezek mellett Zany és Liam is jobbnak látta ha inkább otthon lábadozik. Ezért amint lehetett Harry-t előkészítették a távozására.

***

-Mehetnénk a temető felől?-kérdeztem Nelly-től a srácoktól hazavezető úton.
-Hát persze.-válaszolt.-Diana-hoz megyünk?
-Igen...-sóhajtottam.
Meg akartam osztani a lányommal a történteket, azokat hogy mit érzek most s megpróbáltam tőle segítséget kérni. Harcoljak Niall-ért, ahogy azt Nelly-vel megbeszéltük? Vagy legyek inkább Harry-vel, ami talán a legkönnyebb megoldásnak látszik? Nelly-t már nem kérdezem,hisz tudom mi a véleménye. Anyámat pedig nem igazán szeretném belekeverni az ilyen dolgaimba. Nem arról van szó hogy nem érdekel a véleménye, csupán ő nem élte át mindezt velünk így nem is tudna a segítségemre lenni. Diana az aki a leges legjobban a segítségemre lehet. Hisz ő az én részem. Egy rész belőlem, így ha most nem is tudom mit akarok, ő majd segít abban hogy a legjobb döntést hozzam.
Nelly nem jött be velem, megvárt kint. Sírjához érve térdre rogytam, majd zokogtam kicsit.  Fájó nyögések és pataknyi könnyek közepedte. Csupán egy két percig, mivel már csak ennyire volt erőm. Majd megtöröltem szemeim, felültem majd meredten néztem előre. Mintha ott állna előttem s kezét nyújtaná felém hogy letörölje könnyeim. Halucináció csupán, képzelgés melyet talán az álmatlanság, a rák kezeletlensége vagy ép hogy a sok sírás eredményezett.
Valami olyasmi történt, amit nem akartam, hogy megtörténjen, de mégis megtörtént. S már ott van a múltban, a tegnapban, már ott van tüskeként a húsomban. Szenvedek, és közben reménykedem, hogy holnap már nem lesz ott. De emlékszem a tegnapomra. A tegnap is ugyanilyen volt, és akkor még a mára vártam. És ugyanígy jön majd el a többi holnap is. Ez az amit nem akarok. Így élni tovább.
Döntést még mindig nem hozva mentem vissza Nelly kocsijába.
-Menjünk haza!-szorította meg szeretően a kezem majd elindultunk. Mire hazaértünk szinte teljesen besötétedett. A hátsó ajtón mentünk be ahonann egyenesen a lépcső, majd a szobám felé vettem az irányt.
-Jó éjt!-szóltam vissza Nelly-nek.
-Neked is! Próbálj meg aludni!-válaszolt. Hallottam ahogy teátfőz, majd leül a gépe elé. Foggalmam sincs mit csinált még egy ilyen hosszú, szinte véget nem érő nap után.

***

Reggel Nelly már elég korán, hét óra előtt nem sokkal ébren volt. Halkan sürgött forgott a konyhában, reggelit csinált, kávét főzött, kaját adott a kutyánknak. Ő is csak a tegnapon tudott agyalni azon, vajon hogyan döntök majd? Vajon kit választok? Undorító egy kérdés! "Vajon kit választok?". Mintha egy fagyispult előtt állnák és nem tudnák választani,hogy mégis milyen izű gombócot szeretném.  A hagyományos csokisat? Vagy inkább valami új és ízletes erdei gyümölcsös-joghurtos keveréket?
Még pizsamában ment ki a reggeli postáért, mivel valami fontos levelet várt. Ahogy kilépett az ajtón Niall levelébe botlott. Kezébe vette és szemeivel végigfutotta, s ekkor már összeállt a kép a fejében, már rájött hogy mégis miért nem találtuk tegnap otthon Niall-t. Pont elkerültük egymást. Míg ő a mi üres házunknál kopogtatott, addig mi az ő üres házuknál koptattuk a küszöböt.
Vidáman, szinte sikoltozva futott felfélé a lépcsőn.
-Jen! Jen! Ezt meg kell nézned! Niall még mindig szeret!- ordítozta ahogy futott felfelé, viszont amint beért a szobámba azonnal leesett az az édes és aranyos mosoly az arcáról.


Na mit gondoltok? Mi az a dolog ami miatt Nelly-nek még a mosoly is leesett az arcáról? Várom az ötleteiteket hozzászólásban!! :) 
Oh! ...és persze a vélemény is jöhet ám!
Az előző részhez a szokásosnál talán picit kevesebb megjegyzés érkezett, de abban reménykedem ez csak azért van mert nem szeretitek azt a vacak betűbeirogatós dolgot.... tudjátok ami ellenőrzi hogy nem-e vagytok robotok! :D

P.s.:Tudom, nem szokásom ilyen elcsépelt monológokat írni a részek végére, de kíváncsi vagyok vajon Ti hogyan folytatnátok, vajon Ti mire számítotok! :) ♥