II. évad - Ötödik rész

Tekintetét végigvezette  a szobán. Engem keresett, hisz jó hírt hozott. De nem voltam ott. Nem, akkor már rég nem.Az ágyam felé rohant majd sorra dobálta le róla a párnákat, remélvén az egyik alatt megtalál. Berontott a fürdőbe, gardróbba, hátha ép ott készülődök. Nevemet kiáltozva futkározott fel-le.
-Ezt nem hiszem el!-mondogatta magának. De hiába is kutatott utánam, én akkor már a vonaton ültem és minden zökkenés, minden nyikorgás eszembe juttatja, hogy percről-percre messzebb kerülök tőle. Tőle, Niall-tól, a fájdalmaktól és a régi életemtől.
 Óvatosan az ágyam szélére ült, magára húzta a takarómat és bámulta a padlót. Nem értette miért mentem el, pedig a képlet egyszerű.  Megváltozunk. Erősek leszünk és elbúcsúzunk. Legyőzzük a reményt, mert már nem csak rólunk van szó. Lemondunk az igaziért folytatott harcról és elfogadjuk a rossz választást. Elhatározzuk, hogy mostantól erősek leszünk, de nem minden hibánkat lehet csak úgy elfelejtenünk. Sejtjük, hogy valakinek fájdalmat okoztunk, pedig az csak jót akart nekünk. Gyakran mondják, hogy az igazságtól függetlenül az emberek azt látják, amit látni akarnak. Néhányan talán visszalépnek, és rájönnek, hogy ugyanazt a nagy képet nézegették egész végig. Néhányan látják, ami ott volt előttük végig. És aztán ott vagyok én, aki olyan messze fut, amennyire csak tud. Rájövök apránként, hogy nem bírom tovább. Nem tudok már hinni s remélni, remélni egy életen át. Nem tudom hazudni, hogy jól vagyok. Mosolyogni mindenkire...mikor belül meghalok...
Felkelvén az ágyam melletti éjjeli szekrényen három borítékot talált. Az elsőn az ő neve állt. Majd volt egy Niall-nek és egy Harry-nek címezve. Remegő kezekkel tépte szét az ő nevével ellátott levelem majd pityeregve kezdte olvasni:" Szeretett Nelly-m! Te voltál az aki mindig mellettem állt. Aki kihúzott a bajból, aki felsegített ha magam alatt voltam. Anyám helyett anyám voltál. Nem lehetek elég hálás mindazért a sok jóért amit nekem adtál, a sok törődésért! Te is tudod milyen vagyok, s talán "szökésem" nem is volt oly meglepő számodra. Kérlek ne haragudj, hogy csak így hagytalak itt és nem búcsúztam el tőled személyesen, de tudtam hogyha mindezt a szemedbe kéne mondanom elgyengültem volna és nem tudtam volna megtenni. A tegnapi dolog, hogy Niall nem volt otthon, csak egy jel volt. Amire már rég vártam. Jel, hogy már nem éri meg küzdeni. Kérlek téged maradj ugyan ilyen vidám és erős és ne szomorkodj miattam, velem minden rendben lesz! Szeretlek!"-olvasta fel magában levelem utolsó szavát, mely csak még több könnyet csalt ki a szeméből. A másik két borítékot nem bontotta fel, mert tudta azok nem neki íródtak.
Ma dolgoznia kellett menni, így hát nem vesztegelhetett tovább az ágyamon. Arcát lemosta hideg vízzel, felöltözött, s mintha mi sem történt volna kocsiba ült és elindult a munkahelyére. Ezt mindig is csodáltam benne. Képes volt mosolyogni, mégha legbelül mardosta is valami.

***

-Gyere le és egyél!-kiabált fel Louis Niall-nek. Viszont válasz nem jött.
-Muszáj ennie...-indult el felfele Liam. Mindannyian a konyhában várták hogy Niall lejöjjön reggelizni. Még Harry is ott ült. Bár fáradt volt és erőtlen, de bocsánatot akart kérni, mindenért.-Engedj be!-kezdett el dörömbölni a szőkeség zárt ajtaján.-Ha nem engedsz be betöröm az ajtót! Tudom közhelyes, de betöröm!-Liam hiába fenyegetőzött válasz még mindig nem jött.-Te akartad!-mondta, majd szépen elkezdett hátrálni.-Egy...kettő! Ne várd meg a hármat!
Niall szót is fogadott, még mielőtt Liam kimondta volna a hármat, még mielőtt nekilendült volna az ajtónak a zár kattanása hallatszott s lassú ajtónyitás után Niall kilépett a szobából.
-Végre!-sóhajtott Liam.-Haver, gyere enni!-karolta át a vállát, s magához húzta.
-Ő meg mit keres itt?-fújtatott Niall mikor meglátta Harry-t.
-Bocsánatot szeretnék kérni!-állt fel az asztaltól megbánó képpel.-Ne haragudj...
Niall fújtatott mint egy bika. Hatalmas önuralom kelett neki ahhoz hogy ne verje laposra megint.
-Nem fogsz bocsánatot kérni. Mégcsak a lehetőséget sem adom meg. Nálad mocskosabb és undoríttóbb embert még sose láttam, és mi többé nem is ismerjük egymást!-jelentette ki határozottan.
-Niall ezt még gondold át! A bandáról van szó.-mondta Zayn.
-Tudom, ezért ha úgy szerepelünk a nyilvánosság előtt, mint az "OneDirection" vidám tagjai akkor mintha mi sem történt volna nevetgélünk és szivatjuk egymást. Nem lesz semmi vita, de még csak egy kis gúnyos megjegyzés sem, amiből arra tudnának mások következtetni hogy mi nem vagyunk jóban. Viszont mint ember, mint a barátom te már nem létezel számomra!
A srácok arcára döbbenet ült. Niall elég magabiztosnak és határozottnak tűnt. Még néhány percig bámult Harry-re hátha van hozzáfűznivalója a dolgokhoz, de nem, csak ült ott némán. Niall egy laza fejcsóválás után sarkonfordult és visszament a szobájába.
-Nem hiszem, hogy komolyan beszélt.-mondta Liam.
-Pedig nagyon úgy tűnt hogy tényleg ezt akarja.

***

Miután Nelly végzett a munkahelyén a srácokhoz ment közölni a hírt és átadni leveleim.
-Nelly!-mosolygott Louis mikor kinyitotta az ajtót.-Hát te? Mi van Jen-nel?
-Ép Jen miatt jöttem.
-Ezt meg hogy érted?
-Bejöhetek?
-Persze, gyere csak... Srácok Nelly jött!-kiálltott Louis. Zayn, Liam és Harry épp a nappaliban filmeztek mikor Louis bekísérte Nelly-t.
-Jen-t hol hagytad?-kérdezte Zayn.
-Ő küldött?-kérdezte halkan, alig érthetően Harry.
-Mondhatjuk úgy is. Szóval Jen... Nos ő. Elutazott...
-Hová?-csodálkozott Louis.
-Én sem tudom. Ma reggel üresen találtam a szobáját. Tegnap eljött ide hozzátok hogy beszéljen Niall-el, de mivel nem voltatok itthon ő ezt jelnek tekintette.
-Mi Niall-al ép hozzátok mentünk tegnap!
-Tudom, megtaláltam az üzenetet csak sajnos már túl későn.
-Hova utazott?-hallatszott Niall rekedt hangja a nappali ajtajából.
-Nem tudom, viszont ezt találtam az éjjeli szekrényén.-szedte elő a leveleket a táskájából majd Niall és Harry felé nyújtotta.
-Neki is írt?-csodákozott gúnyosan Niall, majd szó nélkül visszament a szobájába. Leült az ágyára s mazsolányira összeszorult szívvel tépte fel a borítékot.
"Szerelmem! Azt sem tudom hol és mégis mivel kezdjem. Közhelyes egy ilyen levelet írni, nyálas és elcsépelt. A mai világban már senki sem ír ilyet, viszont én mégis ezt láttam a legjobb megoldásnak. Kapcsolatunk első három éve csodálatos volt. Amikor megláttalak úgy éreztem megállt a Föld. Mindent olyan csodásnak láttam és elvakultam a boldogságban. Te megszerettél engem és én is téged... és azok után jöttek a gondok, a problémák. Mikor már túl tökéletes volt minden, jött egy laza szellő és elfújta a kártyavárt. Annyi közös emlékünk van annyi minden köt össze bennünket. Hidd el te nem tehetsz semmiről! Bár mi már nem találkozunk többé, mert neked felejtened kell, egy dolgot kérek. Ne változz meg! Maradj meg ez a fantasztikus ember aki eddig voltál és hidd el rádmosolyog a szerencse! És a múltad már csak egy régi emlék lesz amit mosolyogva felteszel a padlásra egy fekete dobozban.Sajnálom, hogy ezt tettem, de szeretlek és ezért elkellett téged engednem. Azért, hogy egy nap valóban boldog lehess egy lánnyal, egy olyannal aki megbecsül téged.Lehet, hogy most utálsz de egy nap remélem ráfogsz jönni, hogy jól döntöttem, és talán a múltat feledve egyszer igaz barátok lehetünk...De ha neked ez nem megy azt is megértem. És bár nehezen írom le de akkor -Szia!"-s miután elolvasta leplezetlenül sírni kezdett... az ürességtől, amely belülről emésztette. Úgy érezte magát, mint egy mozivászon, amelyen csak megjelennek az események és a történések, aztán eltűnnek. Még csak üres sem volt, hiszen a levegőt sem tudta megtartani magában. Lélegzett, belül azonban halott volt.