II.évad - Nyolcadik rész

-A mosatlan edények nem tisztulnak meg maguktól!-hallottam anyám hangját a konyhából. Nemrég fejeztük be az ebédet, és ezért tele volt a konyhapult ragacsos és koszos tányérokkal, edényekkel. Ezek tisztába tétele pedig persze hogy az én feladatom volt. Hatalmas nyögések közepedte szálltam ki a hintaágyból, majd odavonszoltam magam a konyhába. Kezembe fogtam a szivacsot és nekiláttam. Régebben ezt otthon mindig Nelly csinálta. Nem azért mert én olyan lusta voltam, csak valahogy a mosogatás neki mindig hamarabb eszébe jutott.
Na tessék, már megint. Már megint a múlt jut az eszembe. Bármit is csinálok. Most is épphogy csak egy tányér mosogatásának kezdtem neki, már megint azon vigyorgok milyen volt. Akármennyire is próbálom elfelejteni a múltat, képtelen vagyok rá. Talán azért is mert túlságosan erősseb próbálom. Mily irónikus. Pont azzal idézem fel oly sokszor a múltat, hogy mindig el akarom felejteni. Legtöbbször én is kételkedem magamban, hogy vajon jól döntöttem-e? Viszont ilyenkor inkább fejbecsapnám magam és azt ordítanám a fülembe, hogy:"Már döntöttél és a következményeket pedig vállald be!"
Miután végeztem a mosogatással úgy döntöttem lepihenek. "Hisz megérdemlem!"-mosolyogtam magamban és végigterültem az ágyon. Néhány percig még bámultam kifelé az ablakon és néztem ahogy anya küszködik a Bentley beindításával, majd pedig hagytam hogy elnyomjon az álom.
-Látnom kell!-ébredtem meg egy ismerős hang kiabállására. Azonnal felültem. Hallottam ahogy anyám megpróbálja visszatartani, de végül már feladta a harcot. A "betörő" árnyéka egyre jobban közeledett az ajtóm felé, míg végül Niall körvonalait láttam kirajzolódni. Kétség sem fér hozzá, ez Ő! Az első pillanatban csak bámultam rá, ahogy ő is rám. Majd széttárt kezekkel felém indult és végig döntött az ágyamon. Kacagtam! El sem hittem hogy itt van.
-Ez lehetetlen.-nevettem, mikor ölébe kapva felült velem az ágyon. Kezeit végigvezetve a hátamon tartott magához, míg én lábaimat átfontam csípőjén.
-De én mégis ittvagyok!-mosolygott majd újra meg újra megcsókolt. Felemelő érzés volt. Csókjai egyre jobban törték szét a szívemre nehezedő sziklát.
-Mégis hogy?-hitetlenkedtem.
-Bonyolult történet, de a lényeg hogy megvagy! Soha többé ne tegyél ilyet! Soha többé ne tűnj el!
-Soha többé!-suttogtam, miközben arcát kezeimközé fogtam. Újra végigfeküdt az ágyon, s csípőmnél fogva engem is magára emelt. Csak az érintése létezett a bőrömön. Semmi másra nem tudtam gondolni, csak a bőrömön vándorló kezére. Majd halk, érzéki, alig hallható hangon megkérdezte:
-Most mire gondolsz?
Hát mire gondolnék, Istenem, mire gondolhatnék, amikor itt van, és nem csak itt van, de hozzám ér, érinti vágyakozó bőrömet azzal a finom, édes kezével! Arra gondolok, hogy bárcsak soha ne érne véget ez a pillanat; az idő, a kegyetlenül rohanó idő megállna, örökre, és mi örökre itt maradnánk, Ő örökre a testemet érintené, én pedig örökre ezt a gyönyört érezném. Arra gondolok, hogy szeretem. Arra hogy már nincs miért félnem, már megbocsájtott, mindenért. Arra gondolok, hogy olyan ez, mint a tánc, aminek kezdő lépését még évekkel ezelőtt megtettük. Azóta játszunk egymással. Táncolni akarok még, hisz a szívem is táncol.
-Szeretlek - suttogtam.
-Most már te vagy az életem! - felelte egyszerűen.
És akkor, ahogy ott feküdtünk, akkor, ott, az a perc egy évnek tűnt. Egy hosszú és boldog évnek.
-Hát ittvagytok!-törte meg a pillanatot a szobába belépő Harry.-Már mindenütt kerestelek titeket!
-Haver! Mégis hol máshol lennénk.-válaszolt vigyorogva Niall, amin feltűnően meglepődtem. Csak így ilyen jóba van vele? De ezen inkább nem agyaltam, hisz nem érte meg.
Harry mosollyal az arcán felénk indult majd a másik oldalamról hozzámbújt. Nem tudtam mire vélni Harry-nek ezt a viselkedését, de mégcsak Niall-ét se.
-Harry!-szóltam rá mikor már egyre jobban hozzámdörgölte testét és arcom felé eső részét kezdte behinteni csókjaival.-Niall te erre nem szólsz semmit?-Először nem válaszolt, csak eddig mégsoha nemlátottan vigyorgott. Volt valami a mosolyában, valami aggasztó. Minél összetettebb volt, ezt a helyzett annál bizonytalanabbá váltam.-Magyarázd már meg!-visítottam majd elböktem magamtól mind a két srácot.
-Nyugodj meg!-simította végig a vállam.-Te szeretted volna két sráccal leélni az életed, és mivel én szeretlek, ezért szeretném ha boldog lennél, így engem nem aggaszt ha azt szeretnéd, hogy mától Harry-vel osszuk meg az életünket. És ha néhány nagymenő török tarthat háremet, neked miért ne lehetne két pasid?
-Micsoda?-ugrottam ki az ágyamból, és meglepődve néztem az ágyamban ülő két srácra. Csak ott ültek és mosolyogtak.
-Jen, ezt te akartad!-szólt Harry.
-Nem! Én nem ezt akartam.-pityeregtem.
-Dehogyisnem!-közeledett felém Niall.-Így mindenkinek jobb lesz!
-Ki mindenkinek?
-Mondjuk neked, hisz így mától két férfi kényeztethet.-válaszolt, és egyre közelebb jött végül kezeivel átkarolta csípőmet és lassú ringatásba kezdett.
-És Diana-nak is két apukája lehet.-kelt fel az ágyból Harry, karjai közt Diana-val.
Éreztem ahogy a Niall jöttével  a szívem köré épült hatalmas vár, pillanatok alatt darabokra esik. A pillanatok alatt épült hatalmas önbizalmam, pillanatok alatt hullott szét. Hiába is, könnyen jött, könnyen megy, ahogy azt a mondás is tartsa. Hirtelen egy óriási gombócot éreztem a torkomban ami meg akart fujtani. Egyre ritkábban jutottam levegőhöz pedig folyamatosan próbáltam lélegezni.
-Ezt te akartad! Hidd el így jobb lesz!-mondták ahogy egyre inkább közeledtek felém. Harry kezeiben Diana csak nevetett és ők ketten is olyan boldogok voltak. A szoba hirtelen megnyúlt és én hiába hátráltam előlük, ők akkor is csak felém lépkedtek. Akkor üresnek éreztem magam. Mintha belül teljesen kiürült volna a testem. Ahogy menekültem a "valóság" elől éreztem ahogy elfogy alólam a talaj és zuhanni kezdek. Egy pillanatra elsötétült körülöttem minden és csak zuhantam. Sikoltottam volna, viszont egy hang sem jött ki a számon. Mikor felnyitottam a szemem legelőször a plafont pillantottam meg, majd gyomromban lévő erős szorítás miatt köhögni kényszerültem. Ahogy felültem észrevettem hogy a párnám tele van vérrel. Fogalmam sincs mi történt velem. Utolsó erőimet összeszedve, anyukámnak kezdem el kiabállni. Hatalmas csörömpölés. Anya sikoltozása. Éreztem ahogy előredönt az ágyon. A vér egyre inkább tört fel a torkomon keresztül, úgy hogy szinte már köhögnöm sem kellett. Hallottam ahogy valaki betöri az ajtót. Ismeretlen hangok. Hideg dolgokat nyomtak a bőrömhöz majd két erős kéz magával ragadott...